Monday, March 21, 2016

The designer Bible - Part 100.- Zandra Rhodes


Zandra Rhodes
source

 Zandra Rhodes  a brit divat- és textiltervező még a ’60-as évek végén robbant be a köztudatba színpompás kreációival.  A punk divattervezők immár 76 éves nagyasszonyának számít, akinek óriási múltja van, ruhái olyan híres személyekről köszöntek vissza mint Diana hercegnő, Bianca Jagger, Diana Ross és Freddie Mercury.
 Sokszor volt olyan hullámvasút az életében amikor nem annyira kerültek a munkái reflektor fényben. Majd lehet pontosan ezért, amikor újra “felfedezték” őt még nagyobb lendülettel robbant be a divatéletbe de valójában ő mindig is jelen volt és a szenvedélyének élt.


Saturday, March 19, 2016

The Designer Bible - Part 99.- Zac Posen



Zac Posen 1980-ban született, Manhattanben. A divat iránti érdeklődéese már gyermekkorában is megvolt.

Már 16 éves korától a Parsons designer iskola előkészítőjére járt. Majd az érettségi után három évig a Metropolitan Múzeum Divatintézetében Richard Martin kurátor szárnyai alatt dolgozott.
A nagy áttörést az hozta meg számára, amikor Naomi Campbellnek tervezhetett ruhát, ekkor kezdett el érdeklődni a szakma utána.  2001-es első divatbemutatója után pályája üstökösként ívelt felfelé. 2004-ben ő lett az év női ruhatervezője a CFDA/VOGUE Awardson.

Zac Posen
  Source

Friday, March 18, 2016

The Designer Bible - Part 98.- Yves Saint Laurent

Saint Laurent 11 éves korában szerelemes  lett a jelmeztervezéssel és bár ennek a fajta hódolatnak köszönhetően az iskolában folyamatosan attrocitások érték, 17 évesen Párizsba költözött, hogy az egyik neves divatiskolában tanuljon tovább. Tanulmányai alatt több tervezési versenyt is megnyert és az egyik vezető divatmagazin hasábjain is megjelentek a rajzai. Ezzel pedig egyenes út vezetett Christian Dior birodalmába, ahol későbbi fényes jövőjét alapozta meg. Huszonegy éves volt, amikor Diornál művészeti vezető lett, feladata pedig rögtön az volt, hogy megmentse a divatházat a hanyatlástól.

Yves Saint Laurent
Source

Thursday, March 17, 2016

The Designer Bible - Part 97. Yohji Yamamoto



Yohji Yamamoto
Source

Filozófia, japán szellemiség és avantgarde képveiselője, Yojhi Yamamoto japán divattervező elrugaszkodik az aktuális trendektől, célja az önkifejezés. Alkotásaival az öltözködés lényegébe hatol, a mindennapi viseltet nem mindennapi mondanivalóval ruházza fel.


1997-ben, éppen harminc éve mutatta be az első női ruhakollekcióját Tokyoban, Y’s márkanévvel, mely azóta sem változott. A nyolcvanas években meghódította Párizs és New York divatvilágát, bemutatta első férfiruha kollekcióját is. A szigorú kritikusok már munkássága elején díjakkal halmozták el. 
2006-ban pedig japán becsületrend „Lila Szalagos Medáljával” tüntették ki. Valamint ő az egyetlen japán tervező, aki a francia kulturális miniszter Chevalier de l’Ordre des Arts et des Lettres díjában részesült.

Wednesday, March 16, 2016

The Designer Bible - Part 96. -Walter Van Beirendonck


1957.-ben született, Belga származású Walter Van Beirendonck Divattervező az Antwerp Six nevű formáció alapító tagja, ruhadarabjai elkészítéséhez szokatlan színkombinációból és grafikából és a kisebbségek kultúrájából merít.
Walter Van Beirendonck
 Source

Sunday, March 13, 2016

The Designer Bible - Part 94.-Viktor and Rolf



Viktor Horsting and Rolf Snoeren Source
Viktor Horsting and Rolf Snoeren met while studying fashion at the Arnhem Academy of Art and Design in The Netherlands. They began working together upon graduation. In 1993 they won a talent contest at the  Festival International de Mode et de Photographie in Hyéres, and moved to Paris in the same year.
Viktor & Rolf started making ready-to-wear clothes in 2000. In 2006, they designed clothes for the high street chain H&M.
In 2008 Italian clothing magnate Renzo Rosse,  President of  OTP Group,the holding group of Maison Martin Margiela, Marni and Diesel, bought a controlling interest in the company
V&R
Source